Megváltoztatni a világot, 1967 óta 

Történetünk

Pat Montgomery, PhD, és férje, Jim, 1967-ben alapították a Clonlara School-t. Pat korábban állami és egyházi iskolákban tanított, de amikor a saját gyermekei megszülettek, elkezdte úgy érezni, hogy az iskolák nem veszik figyelembe a tanulás szervezésénél a gyerekek természetes fejlődését. Piaget munkásságának nagy tisztelőjeként, aki a tanulást a játszáson keresztül képzelte el, Pat elhatározta, hogy olyan iskolát fog alapítani, ahol mindenki a saját ritmusában tanulhat, és a szükségleteinek és érdeklődésének megfelelő témákkal foglalkozhat.

Pat egy olyan iskolát képzelt el, ahol minden gyerek, életkortól, származástól és vallástól függetlenül egy nyugodt környezetben, semmit nem siettetve tanulhat; ahol korlátozott számú jelentkezőt vesznek fel, hogy a gyerekek, szülők, tanárok és munkatársak jól megismerhessék egymást, és ahol a családok aktív szerepet vállalhatnak az iskola életében és a gyerekeik tanításában.

A demokratikus elvek, amelyeken az Amerikai Egyesült Államok alapul, mindennapi valósággá válnának a Clonlara Campus Program tanulói és tanárai számára. A gyerekeket érző, gondolkodó emberi lényként tisztelnék, és minden olyan tényezőt, ami hatással van rájuk – a környezet, háború és béke, a világ problémái – a tantervbe építenének. Az utazás és a közösséghez tartozás is szerves része lenne a tanulási és fejlődési folyamatnak.

Az Off-Campus Program 1979-ben indult, az eredeti Campus program kiegészítéseként, először az Egyesült Államok más részein, később szerte a világon élő családok kiszolgálására. A program célja a tanulók önállóságát és önbizalmát támogatni azáltal, hogy felelősséget és bátorítást kapnak a saját tanulásuk megszervezésében. Pat hitt benne, hogy minden tanuló meg tudja határozni a saját céljait és érdeklődési körét, és a Clonlara tanulókísérőinek szakértő segítségével és felügyeletével meg tudják találni a számukra legmegfelelőbb forrásokat, és meg tudják határozni a saját időbeosztásukat.
2013-ban online kurzusokkal bővült az iskola kínálata, azoknak a tanulóknak a kedvéért, akik rugalmasan szeretnének felhasználni előre megtervezett kurzusokat.

A Clonlara School története során mindig szót emelt az alternatív oktatás és a homeschooling mellett az Egyesült Államokban. 1980-ban Pat keresetet nyújtott be a Michigan Board of Education ellen a Clonlara School és az otthonoktató családok nevében, ami elhúzódó jogi csatározásokat eredményezett.

1993-ban a Michigan-i Legfelsőbb Bíróság a Clonlara javára döntött az ügyben, és kimondta, hogy az államok közoktatási tisztviselői nem követelhetik, hogy az otthonoktató szülők a közoktatásban használatos szabályokhoz alkalmazkodjanak. Ez a győzelem jogi precedenst teremtett, és kulcsszerepet játszott a homeschooling széles körű elfogadottságának megalapozásában az Egyesült Államokban.

A Clonlara School fejlődése nem állt meg. Mára több mint 70 országban nyújt szolgáltatásokat, az angolon kívül francia, német, magyar, portugál és spanyol nyelven.

évről évre

1967
1969
1970
1973
1974
1979
1982
1997
2003
2004
2005
2007
2013
2015
2016
2017
photo-timeline_1967

"The school inside you"

Amikor Pat Montgomery meglátogatta Angliában a Summerhill School-t, A.S.Neill azt javasolta neki, hogy alapítsa meg azt az iskolát,”ami benned van”. A Montgomery házaspár megvásárolt egy épületet Ann Arbor-ben óvodának, és megalapították a Clonlara School-t.
photo-timeline_1969

A Clonlara növekedésnek indul

A Montgomery házaspár megvásárolja a szomszédos telket, és ezzel a Clonlara már két épületben működik.
photo-timeline_1970

Megnyílik a child care center

Mobil termeket adnak hozzá az épülethez.
photo-timeline_1973

A Clonlara iskolás korú gyerekeket is felvesz

Elindul az általános iskola a mobil termekben.
photo-timeline_1974

Együtt növekszünk a gyerekekkel

Már 6-13 éves korig fogadunk tanulókat.
Clonlara_History_Timeline1979

Elindul az otthonoktatás

A Clonlara beindítja a Home Based Education elnevezésű programot, ami mára az Off-Campus Program nevet viseli.
photo-timeline_1982

Változatos életkorok, változatos igények, ugyanaz a személyre szabott program

A Clonlara megkezdi a 14-18 éves tanulók befogadását.
Clonlara School

Tégláról téglára

Lefektetik a Clonlara új épületének alapjait.
photo-timeline_2003_spain

Ideje a terjeszkedésnek

Elindul a Clonlara spanyol nyelvű programja.
Clonlara_History_Timeline2004 (1)

Növekszik a nemzetközi közösség

Elindul a Clonlara német nyelvű programja.
photo-timeline_2005

Új kezdetek

Pat Montgomery nyugdíjba vonul, és lánya, Chandra Montgomery Nicol veszi át az igazgatói szerepet.
photo-timeline_2007_india2

Minden várakozást meghaladó növekedés

Elindul a Clonlara partner programja Indiában.
photo-timeline_2013_costarica-hungria

Globális jelenlét és új programok

Partner program indul Costa Ricán, elindul a magyar nyelvű program, elindul az Online Program.
photo-timeline_2015_portugal

Új országok jelentkeznek

Elindul a Clonlara portugál nyelvű programja.
photo-timeline_2016_franca

Névváltozás és egy új nyelv

A Home Based Education nevet felváltja az Off Campus Program elnevezés; elindul a Clonlara francia nyelvű programja.
photo-timeline_2017

Az 50 éves fennállás ünnepe

A Clonlara Ann Arbor-ből kiindulva egyre nagyobbra nő, és a világ minden táján megérinti a családok életét.

Our Impact

Több mint 55 évvel ezelőtt elültettünk egy fát. A magok kíváncsiságból, szabadságból, tiszteletből és egymás támogatásából álltak. A fa egyre csak nőtt, a gyökere és a törzse egyre erősebb lett, és az ágai olyan messzire nyúltak, mintha az égig próbálnának érni. A levelei és a gyümölcse mindaz a tanulás, amit 55 év alatt támogattunk.

Családok mondták

Fontos nekem, hogy a Clonlaránál a kislányomat önálló embernek tekintik, akinek saját érdeklődési köre van. Ez önbizalmat ad neki, minden nap szívesen megy iskolába.

Sally, Campus program szülő,
Michigan

Szeretném megosztani veletek, milyen lelkes az egész családunk az iskolátoktól. Az első hét csodálatos volt, és mindkét kisfiam sokkal több önálló munkát végzett el, mint korábban bármikor!

Dilshad, Off-Campus program szülő,
Florida