Házi feladat Áttekintés

ÖSSZEFOGLALÓ

Sok iskolának van szabályzata arra, hogy mennyi házi feladatot kell adni, mert az a meggyőződés, hogy a tanulóknak ez hasznos. A National Education Association oktatási szervezet azt az általános szabályt javasolja, hogy minden napra osztályonként 10 percnyi házi feladat legyen, vagyis első osztályban 10 perc, második osztályban 20 perc, harmadik osztályban 30 perc, stb.
Nem sok kutatás támasztja alá azonban, hogy a házi feladat bizonyíthatóan hasznos lenne.

Érvek a házi feladat mellett

“A házi feladatra úgy kell gondolni, mint a vitaminokra vagy a gyógyszerekre. Ha túl kevés van belőle, nem lesz hatása. Ha túl sok, belehalsz. Ha pont a megfelelő az arány, jobban leszel tőle.” – Harris Cooper

Harris Cooper, aki az egyik legnagyobb házi feladatokkal foglalkozó kutatást végezte el, arra a következtetésre jutott, hogy a megfelelően kiadott házi feladatnak számos pozitív hatása van a tanulókra. Az alacsonyabb osztályokban a rendszeres otthoni munka segít megalapozni a tanulási rutint, felelősségtudatot ad, és önállóságra tanít. A felsőbb osztályokban a házi feladat és a tanulmányi eredmények, vizsgákon nyújtott teljesítmény között megfigyelhető az összefüggés.2

Érvek a házi feladat ellen

“…ha azt a főcímet olvasod, hogy A házi feladat javítja a tanulmányi eredményeket, azt úgy kell lefordítanod, hogy A mindennapos könyörtelen magolás egy egész kicsit javít a teljesítményen, ha a bemagolt információt kérik számon” – Alfie Kohn

Alfie Kohn, oktatással foglalkozó szakíró, a The Homework Myth című könyv szerzője, azt állítja, hogy minden olyan kutatás, ami a teljesítményt és a házi feladatot egymással összefüggésbe hozza, hibás módszertant használ. Véleménye szerint sokkal több a bizonyíték arra, hogy a házi feladatnak negatív hatásai vannak. Ezek többek között a kimerültség, frusztráció, kevesebb szabadidő és mozgás, a motiváció elvesztése és a tanulási kedv csökkenése.3

NEM MINDEN HÁZI FELADAT EGYFORMA

Talán annak köszönhető ez a nagy különbség a kutatások eredményei között, hogy nem mindegy, milyen házi feladatról beszélünk. Különbség van a “magolós” és a “projekt” típusú házi feladat között, és az is számít, hogy a feladat kötelező vagy opcionális. Talán erre gondolt Cooper is, amikor a “pont megfelelő arány”-ról írt.

Mivel a házi feladatról ennyire megoszlanak a vélemények, egyes kutatásokkal kapcsolatban kifogások merültek fel, és a kutatási eredmények értékelése gyakran szubjektív, a Clonlara School a házi feladatot is arról az oldalról közelíti meg, ahonnan az egész tanulási folyamatot:
A tanulás a kíváncsisággal kezdődik, és a gyerekek akkor tanulnak a leghatékonyabban, ha az érdeklődésüknek megfelelő tevékenységeket végezhetik.


“Az iskola nem azt jelenti, hogy nézzük az órát és aláhúzzuk a szavakat a munkafüzetben. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljunk tanulni, mint hogy tényeket memorizáljunk.” – Pat Montgomery, a Clonlara School alapítója

A HÁZI FELADAT VÁLASZTHATÓ A CLONLARÁNÁL

Szülőktől gyakran halljuk, hogy azért jönnek hozzánk, mert a gyerekük elképesztő mennyiségű házi feladatot kap az iskolában, és még csak nem is mindig tűnnek hasznosnak a feladatok a tanulás szempontjából. Ezek a családok, ahelyett, hogy minőségi időt töltenének egymással délután, küszködnek a napi feladatokkal egész estig, vagy pedig minden erejükkel próbálják oldani a gyerek frusztrációját, aki nem érti, hogy a tanító mit vár el tőle.

Mi a Clonlaránál azt szeretnénk, ha a gyerekeknek a tanulás pozitív élmény lenne, az iskolában és otthon is. Nem adunk kötelező feladatot, és nincs házi feladat csak azért, hogy legyen. Helyette arra bátorítjuk a családokat és a tanulókat, hogy

bármikor tanulhatnak új dolgokat, ha a helyzet adja magát, vagy ha kedvük van, ami elsősorban a tanulótól és a környezettől függ. A campus tanulói akkor szoktak házi feladatot csinálni, ha valamit szeretnének jobban begyakorolni, egy elkezdett projekttel akarnak tovább haladni, vagy otthon is ki akarnak próbálni valamit, amit az iskolában tanultak. Ha szükséges, tudunk hasznos és az adott tanulónak megfelelő szintű feladatot javasolni. Hisszük, hogy fontos támogatni a tanulókat a saját tanulási folyamatuk alakításában, az iskolában és azon kívül is.

Az élethosszig tartó tanulás megalapozásához szükség van a természetes kíváncsiságra, és arra, hogy a gyerekekre fiatal korukban jellemző tudásvágy ne vesszen el. A Full Circle Learning (teljes tanulási kör) modell a campuson és az otthon tanuló gyerekeknek is ad egy olyan keretet, amiben feltehetik a kérdéseiket, megtalálhatják a válaszaikat, kreatívan gondolkozhatnak, eljuthatnak a megértésig, kétségbe vonhatják a saját vagy mások következtetéseit, felhasználhatják a korábban megszerzett tudásukat, és megoszthatják a véleményüket és az ismereteiket másokkal. Segítségével megőrizhetjük tanulóink számára a választás lehetőségét, a házi feladat esetében is. Ha egy tanuló hasznos tevékenységbe kezd, aminek célja az érdeklődésének megfelelő tudásszerzés, a tanulás szeretete fennmarad és megerősödik.

Források

1 “What’s the Right Amount of Homework?” by Youki Terada [Article]: https://time.com/4466390/ homework-debate-research

2 “Is Homework Good for Kids? Here’s What the Research Says,” by Katie Reilly [Article]: https://time.com/4466390/homework-debate- research

3 “Rethinking Homework,” by Alfie Kohn [Article]: www.alfiekohn.org/article/rethinking-homework

További olvasnivaló:

“Does Homework Improve Academic Achievement? A Synthesis of Research, 1987–2003,” by Harris Cooper et al. [Report]: https://journals.sagepub.com/doi/abs/ 10.3102/00346543076001001

The Homework Myth: Why Our Kids Get Too Much of a Bad Thing, by Alfie Kohn [Book]: www.alfiekohn.org/homework-myth

“The Cult of Homework,” by Joe Pinsker [Article]: www.theatlantic.com/education/archive/ 2019/03/homework-research-how-much/585889

“Why Homework Doesn’t Seem to Boost Learning—And How It Could,” by Natalie Wexler [Article]: www.forbes. com/sites/nataliewexler/2019/01/03/why-homework- doesnt-seem-to-boost-learning-and-how-it-could

“Key Lessons: What Research Says About the Value of Homework,” by The Center for Public Education [Article]: www.readingrockets.org/article/key-lessons-what- research-says-about-value-homework